Advent

“Az Advent a karácsonyi ünnepekre való előkészület ideje, ugyanakkor a második eljövetelre is irányítja figyelmünket. Krisztus arcát szemléljük, aki emberré lett, aki kisgyermekként jött közénk, aki örömet hozott a Földre. Hangolódjunk rá az ünnepre!”
advent2
 
Rónay György: Advent első vasárnapja
Amikor a fák gyümölcsöt teremnek,
tudhatjátok, hogy közel van a nyár.
Tűzre dobhatsz, Kertész, mert nem terem meg
korcs ágaimon más, mint a halál?
Amikor jelek lepik el a mennyet,
álmunkból kelni itt az óra már.
De ha hozzám jössz, pedig megüzented,
angyalod mégis álomban talál.
Meg akartál rajtam teremni, rossz fán;
Nem voltál rest naponta jönni hozzám.
Ajtóm bezártam. Ágam levetett.
Éjszakámból feléd fordítom orcám:
boríts be, Bőség! Irgalom, hajolj rám!
Szüless meg a szívemben, Szeretet!

Hungarikum lett Kassai Lajos lovas-íjász módszere

Az ősi lovasíjászat modern-kori megteremtője korábban Magyar Örökség Díjat is kapott. A somogyi mester korábban több Guinness-világrekordot is felállított.

kassai

A Hungarikum Bizottság döntésével öt új taggal bővült a hungarikumok gyűjteménye; emellett öt új elem került be a Magyar Értéktárba – közölte a bizottság ülése után a vidékfejlesztési miniszter csütörtökön Ópusztaszeren.

Fazekas Sándor elmondta: hungarikum lett Puskás Ferenc életműve, Kassai Lajos lovas-íjász módszere, a gyulai kolbász, a szikvíz és a magyar operett.

http://kapos.hu/hirek/kultura/2013-11-28/hungarikum_lett_kassai_lajos_lovas-ijasz_modszere.html

Adventi gondolatok

Lassan újra itt van az adventi időszak és a karácsony. Már a csapból is ez folyik.Hetek óta ellepik az utcát,az áruházakat ,a médiát a villódzó karácsonyi fények.Minden-minden körülöttünk a fogyasztásra sarkal.

Ahogy Csaba testvér írja bölcsen: ” A karácsonyt lassan át lehetne keresztelni adok-kapok napokra.A vendéglátás,a sütés-főzés,a dekorálás a háziasszonyok próbakövévé vált,olyannyira,hogy sokan kimerülten esnek be az ünnepekre.Cikkek születnek arról,hogyan éljük túl a karácsonyt.Hogyan lehet méltóképpen megünnepelni ezt a titkokkal teli ünnepet?”

advent0

Mi lenne ,ha a következő napokban-hetekben együtt csinálnánk végig egy lelki gyakorlatot?

Kötöttségek,áldozatok,pénz nélkül? Csak úgy,magunkért,hogy általunk legyen jobbá a világ…

Itt megtaláltok mindennap: https://www.facebook.com/Istenmorzsak?ref=hl

Akril festékek

Az akril zománcfestékek spay formában is bővítik az ilyen jellegű festékek választékát. Alkalmazásuk akkor előnyös, ha viszonylag kisebb felületeket kell egyenletesen befesteni. Ezek is bármilyen anyag felületére felszórhatók, ám bizonyos műanyagokra az adott gyártó által megadott pl. Plastic Primer alapozóval a festék tapadását elősegítő réteget kell felhordani. Ez különösen az ABS műanyagoknál fontos, mert az akril spray festékek oldószere megbonthatja az alapanyagukat. Az alapozók általában csak nagyon vékony védőréteget alkotnak a tárgyak felületén, és 30 perc után ráfújható a kívánt színű akrilzománc.

A spray akrilok konzisztenciája a szóráshoz igazodóan hígabb, ezért kellő fedettséget csak több vékony réteg felszórásával lehet biztosítani.

psirmaselyem

 

A köztes száradási idők gyártmánytól függően eltérők lehetnek, ám ez alig 1 óra. Ez különösen a világos színű festékeknél lényeges, mivel a pigmentjeik kevésbé fednek, mint az erősebb tónusú akril festékeké. A több rétegben lefújt, oldószeres akril festékek teljes átkeményedéséhez általában 12-24 óra szükséges.

Az ilyen akril spray-k nagy előnye, hogy kiváló a terülésük, kiszórva egyenletes lesz a bevonat felszíne, és a palackban maradt festék hosszú ideig még felhasználható marad. A színválasztékuk gyártóként változó és elég bőséges. Többségükben a RAL színskála alapján, a fedőkupakon adják meg a festék színkódját, de ezeken kívül még különleges felületet adó metál, flitter, zsugor stb. jellegű bevonatot adó festékek is bővítik a választékot.

http://ezermester.hu/cikk-5660/Akril_festekek_

Page 38 of 42  ...102030...35363738394041...