Mázolás

Mi az a mázolás?( forrás : Pannon Festék Hálózat )

Szezonban :Hétfő-Csütörtök : 7 ó.-18 ó.-ig, Péntek : 7 ó.-17 ó.-ig,Szombat : 7 ó.- 14 ó.- ig , Vasárnap  : Zárva )

Néha csalóka a magyar nyelv. Mert ha azt halljuk, hogy mázolmány vagy mázolás, rögtön összegányolt képekre, jobb esetben gyerekkezek által összefestékezett bútordarabokra gondolunk. Vagy eszünkbe juthat a sokszor látott felirat köztéri padokon: „Frissen mázolva!”

Utóbbi már közelebb jár a szó szakmai megközelítéshez. Ha ugyanis fafelületekről, bútorokról, ajtókról, ablakokról, fémkerítésekről és oszlopokról van szó, akkor hivatalosan nem mondhatjuk, hogy „lefestettük” őket. Ezeket bizony mázolni kell. Ebben a fejezetben mutatunk néhány jellegzetes példát mázolásra. Itt a lehetőségeink jóval tágabbak, mind színben, mind felhasználható anyagban és technikában, mint a falfestés esetében (kivéve persze az előző részben bemutatott dekortechnikákat). Hiszen fafelületre használhatunk lazúrt (vastagot és vékonyt is) és zománcfestéket is. Változatos a mázolandó tárgyak köre is: a radiátortól az ablakon át egészen az ószeresnél vagy a családi padláson talált bútorokig terjed a skála. És ahogy a könyv elején is említettem: nem kell megijedni, ezeket bizonyos szintig magunk is bátran felújíthatjuk. Az alkalmazott módszer nagyjából megegyezik a kültéri fa- es fémkerítések felújításával. A politúrozáshoz hasonló, komplikált feladatokat pedig hagyjuk a szakemberre! Persze a speciális feladat néha speciális anyagot is igényel (mint például a kromofágot a nagyi bútorának újjávarázsolásakor), vagy egy-egy speciális eszközt is.

image

A mázolás esetében gyakran inkább az idő a szűk keresztmetszet: ezekre a munkákra rá kell szánni egy-egy hétvégét, néha pedig heteket is. Amíg – főként a bútorrestaurálás esetén – az eredmény olyan egyedi lesz, amelyet boltban nem kapunk meg, nem is beszélve egy hasonló kategóriás új bútor 5–10-szeres áráról.

Ajtófelújítás
Bár a reklámok azt sugallják manapság, hogy kizárólag a műanyag nyílászárok a jók, sokan vagyunk úgy vele, hogy mégiscsak szeretjük a fát. Különösen az ajtók esetében nehéz megbarátkozni a műanyag megoldásokkal. A fát azonban kezelni kell, egy idő után pedig felújítani. A kültéri felülettel érintkező ajtók esetén ezt gyakrabban meg kell tenni, ám a beltéri ajtók is igénylik a gondozást.

Aki hozzánk megérkezik, az első benyomást itt szerzi rólunk. Az egyszerű fenyőből készült, olcsóbb változat néhány év alatt megfakul, összekarcolódik, háziállataink nyomai is megfigyelhetők rajta. Viszont jól zár és nem régi darab, ezért nem szívesen ruháznánk be egy többszázezres bejárati ajtóba. Inkább újítsuk fel!

Anyagok

Folyékony fa (itt: Poli-Farbe Boróka mahagóni színű folyékony fa)
• Kültéri ajtó esetén: alapozó festék (itt: Poli-Farbe Boróka vízzel hígítható fakonzerváló alapozó)
• Vastaglazúr (itt: Poli-Farbe Boróka vízzel hígítható mahagóni vastaglazúr)

Kellékek
• Csiszolópapír vagy csiszológép (ez utóbbi lényegesen meggyorsítja a munkát)
• Spakli
• Védőszemüveg (fülvédő és sapka is, ha csiszológépet használunk)
• Rongy
• Ecsetek és lakkhenger
• Festékkeverő (egy régi fakanál is megteszi)
• 2 db kaspó (itt: 32 cm-es fagyálló agyagcserép)
• 2 db örökzöld

Tudta?

Ha az ajtó jó állapotban van, és nem igényel sok javítást, használhatunk olyan vékonylazúrt, mint a Poli-Farbe Classic fabevonó lazúr alapozó és bevonó egyben. Így kimarad az alapozás és sok időt spórolunk meg.

1. A munkát az ajtó alapos lecsiszolásával kezdjük. Öltsünk magunkra védőfelszerelést: szemüveget, sapkát és hosszú ujjú felsőt. A gépi csiszolás jóval hatékonyabb, de e nélkül is elkészülünk előbb-utóbb. Nem kell teljesen lecsiszolni a korábbi festéket, de mázoláshoz olyan színt válasszunk, ami hasonló vagy sötétebb, mint az előző árnyalat. Javaslom, hogy durva szemcsézetű csiszolópapírt használjunk. Ilyenkor jöhet a csiszológép is, hiszen kézzel gyakran fárasztó a munka. Ezt követően portalanítsuk, tisztítsuk meg a fafelületet.

2. A fafelületet alapozni csak akkor kell, ha kültéren van. Bejárati ajtó külső felét (ha az szabadba nyílik) lehet alapozni. Az alapozót használat előtt alaposan fel kell keverni, majd hígítás nélkül, puha ecsettel kell felkenni. A fának jól be kell szívnia az alapozót. 3–4 óra száradási idővel számolhatunk. Alapozót ne használjunk beltérben, és a gőzeit ne lélegezzük be!

3. A fafelület javítgatását a folyékony fa nevű anyaggal végezzük. Ez egy gyurmaszerű, színezett tapasz, amit spaklival lehet a repedésekbe, karcolásokba és egyéb lyukakba juttatni. Tapaszolás előtt töröljük át az ajtót egy ronggyal, hogy a porréteget eltüntessük róla. Körülbelül 1 milliméter vastag anyagot juttassunk a lyukakba egyszerre. A nagyobb réseknek többször is neki kell esni. Miután egy réteg megszáradt, jöhet a következő. A tapaszt 2 óra száradási idő után addig kell csiszolni, amíg a felület teljesen sima nem lesz. Mivel az ajtóra lazúr kerül (amin némiképp átlátszik az eredeti fa erezete), a fa színéhez passzoló árnyalatú anyagot válasszunk! A folyékony fa száradása után lecsiszoljuk a javítást, hogy sima legyen a felület.

4. Az első réteg lazúr következik. Itt is használhatunk hengert, ha a felület elég nagy.

5. A két réteg között legalább egy napot száradjon a festék. Az első réteg megszáradása után vissza kell csiszolnunk ismét a teljes felületet. Ezúttal azonban finomabb, P280-as csiszolóvásznat használjunk.

6. Végül jöhet a második réteg lazúr. Mindig szálirányban fessünk, így nem látszanak majd az ecsetvonások. A henger ez esetben is homogénebb felületet ad.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük